Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről
Hosszas vita bontakozott ki a mai közgyűlésen Kecskemét 2023-as költségvetéséről. A kormánypárti képviselők a büdzsé kiegyensúlyozottságát hangsúlyozták, míg az ellenzék több ponton kritizálta a tervezetet, de konkrét módosító javaslatot nem nyújtottak be.
2022.12.08. 17:56
Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést
Két lépcsőben emelkedik jövőre a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. valamennyi aktív dolgozójának alapbére. Első körben január 1-jétől 17, majd augusztus 1-jétől további 7 százalékkal nőnek a fizetések a kecskeméti gyárban. Ez a bérfejlesztés több mint 4500 embert érint. Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary ügyvezető igazgatója a Kecskeméti Televíziónak hangsúlyozta, „munkatársaink megérdemlik ezt a szintű bérfejlesztést”.
2022.12.08. 16:11
Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése
Nagyobb hatékonyságú ivóvízvezetéket kap Kecskemét és Ballószög. A mai közgyűlésen megszavazták azt az 500 millió önerőt, aminek köszönhetően elkezdődhet a beruházás. A Kecskemét és Ballószög közötti víziközmű-hálózat fejlesztését a Duna Aszfalt Zrt. végezheti el.
2022.12.08. 15:20
1000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten
Kedvezményesebbek lesznek az előre megvásárolt buszbérletek Kecskeméten. Arról döntött a mai (csütörtöki) közgyűlés, hogy változnak a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. által kibocsátott jegyek és bérletek díjai. A tanuló havi bérlet és a tanulói 30 napos bérlet is csak ezer forintba fog kerülni.
2022.12.08. 13:43
A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
„Az esztendő végének közeledtével, advent idején nekünk is számvetést kell készítenünk a mögöttünk hagyott évről, és fel kell készülnünk az elkövetkező esztendő kihívásaira” – így kezdte napirend előtti felszólalását Lejer Zoltán.
2022.12.08. 12:49
Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete
„A város érdekeit nem csak szem előtt tartó, hanem messzemenőkig szolgáló költségvetést nyújtott be a városvezetés” - Kecskemét költségvetésének méltatásával kezdte napirend előtti felszólalását dr. Fekete Gábor a csütörtöki közgyűlésen. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője ezt követően utalt Bodrozsán Alexandra pártváltására is, ugyanis a baloldali képviselő a Momentumból a Gyurcsány Ferenc vezette DK-ba lépett át. Fekete Gábor szerint így a Momentum szavazóit cserben hagyta Bodrozsán.
2022.12.08. 11:15
Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Malom Központ és a Hírös Cédrus Egyesület jóvoltából jótékonysági játék indul. A gyerekeknek nincs más dolguk, mint hogy elküldjék, mire vágynak igazán az ünnepek közeledtével. Ha szerencsések, megtalálják a fa alatt.
2022.12.08. 09:43
Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija
Elkészült a speciális kerekes kocsi Estike, a gerincsérült kutyus számára. A Menhely az Állatokért Alapítvány múlt héten indított adománygyűjtést, ami a sok segítségnek köszönhetően hamar célt ért. Estike már a hétvégén megtanulta használni új, kerekes segédeszközét, így újra képes szaladgálni és szaglászni.
2022.12.07. 20:45
Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, ami nem mindenki számára lehet boldog és gondtalan, hiszen ebben az időszakban sokak sérelmére követnek el bűncselekményeket. Ezt bizonyítja az is, hogy az utóbbi időben egyre többen tettek feljelentést a Kecskeméti Rendőrkapitányságon online elszenvedett bűncselekmények miatt.
2022.12.07. 17:36
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának