A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
„Az esztendő végének közeledtével, advent idején nekünk is számvetést kell készítenünk a mögöttünk hagyott évről, és fel kell készülnünk az elkövetkező esztendő kihívásaira” – így kezdte napirend előtti felszólalását Lejer Zoltán.
A Szövetség a Hírös Városért Egyesület frakcióvezetője azt a kérdést boncolgatta, hogy milyen is volt az idei év. „Viszontagságos, amelyre rányomta bélyegét az orosz agresszió, a háború újabb kihívások elé állította az egész világot a covid járvány után. Két ilyen világméretű válság után, advent idején fokozottan megnő a várakozás, hogy mielőbb béke legyen, mihamarabb pozitív változások jöjjenek, jobbra forduljon sorsunk” – mondta a baloldali önkormányzati képviselő, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnep közeledtével nagyon fontos, hogy odafigyeljünk szeretteinkre, a hozzánk közelállókra, barátainkra, szomszédjainkra. A frakcióvezető úgy véli, hogy a gazdasági helyzet nem egy családban okoz lelki konfliktust, mely az ünnepek alatt jobban előjön, és sajnos ennek legnagyobb elszenvedői mindig a gyermekek.
„Városunknak kötelessége gondoskodni minden egyes polgáráról, kiváltképp az elesettekről, a szegényekről, a betegekről, mindazokról, akik gondoskodásra szorulnak. Bízom benne, hogy erre kellő figyelmet és pénzt fordítunk a költségvetésünkben.” – utalt a költségvetésre a baloldali önkormányzati képviselő.
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának