Támogatta a közgyűlés a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola felújítását
Háromoldalú együttműködési megállapodás megkötésére hatalmazta föl a csütörtöki közgyűlés a polgármestert a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola felújításával kapcsolatban. Az iskolafelújítás kapcsán felmerült a szomszédos Planetárium megújulásának lehetősége is.
Az együttműködési megállapodás az önkormányzat, a tankerület és a beruházási ügynökségként közreműködő BMSK Zrt. között jön majd létre. A pénzügyi forrás biztosításáról még a kormánynak kell döntenie.
A beruházás költségeinek meghatározása érdekében feltételes közbeszerzési eljárást folytattak le, melyet a helybeli Horváth Építőmester Építőipari Zrt. nyert meg nettó 2 milliárd 348 millió forintos ajánlattal. Ekkora összegből újulhat tehát meg a 24 tantermes nevelési-oktatási épület, amennyiben a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrást.
A csütörtöki közgyűlésen Leviczky Cirill képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy egy újabb széchenyivárosi iskola újulhat meg a Móra Ferenc Általános Iskola és az Arany János Általános Iskola után.
„Az előterjesztésből világosan látszik, hogy a Lánchíd utcai iskola felújítása, mint ahogyan a többi iskola és óvoda felújítása is, alapvetően energetikai racionalizálást jelent. Az elmúlt években az önkormányzat előrelátó módon nagy hangsúlyt fektetett a hasonló energetikai fejlesztésekre” – hívta fel a figyelmet Leviczky Cirill.
Szamler László csatlakozott képviselőtársához, elismerően nyilatkozva arról, hogy számos széchenyivárosi fejlesztés zajlott az utóbbi időben, illetve zajlik jelenleg is. „A Lánchíd utcai iskola felújítás külön öröm számomra, hiszen ott dolgozom” – mondta.
Szőkéné Kopping Rita képviselő az iskolával határos Planetárium lehetséges felújításáról tett fel kérdést, mire Szemereyné Pataki Klaudia polgármester jelezte, hogy a Planetárium a közművelődési intézmények körébe tartozik, így azokkal „egy csomagban” lehet majd foglalkozni a felújításával.
„Én is látok jövőt ebben a fejlesztésben, hiszen látom a Planetárium egyre aktívabb munkáját, részvételét az ottani közösség életében. Szép eredményeket érnek el” – mondta a polgármester.
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának