Az Árpád-ház női szentjeiről tartottak konferenciát a piarista templomban - Videóval
Az Árpád-ház női szentjei címmel tartottak konferenciát csütörtökön a kecskeméti piarista templomban a városi önkormányzat és az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány szervezésében. Az előadók, köztük Soltész Miklós államtitkár és Bábel Balázs érsek Szent Erzsébet, Szent Margit és Szent Piroska példáját állították a 21. század embere elé, és kiemelték a nők egyházban betöltött szerepének fontosságát.
Az Árpád-ház 14 szentet adott az egyháznak, közülük csak hárman férfiak: Szent István, Szent Imre és Szent László. A többi 11 női szent közül a két legismertebb, Szent Erzsébet és Szent Margit mellett a kevésbé ismert Szent Piroska bizánci császárnéval foglalkozott a csütörtök délelőtt megrendezett emlék-konferencia.
A konferencia előtt 8.00 órától szentmisét celebrált Görbe László piarista szerzetes, plébános, prédikációja középpontjába Szent Margit példáját állítva. A misét Feczák László görögkatolikus pap, Farkas István piarista (Lupus atya), valamint Pék Sándor atya, a nagyváradi székesegyház nemrég kinevezett új plébánosa koncelebrálta.
A himnusz után bemutatták Tokovics Tamás a konferencia témájában összeállított kisfilmjét, majd Lévai Jánosné önkormányzati képviselő, egyházügyi tanácsnok köszöntötte a jelenlévőket, köszönetet mondva a szervezőknek, különös tekintettel Deutschné Sipos Irénre, az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány elnökére. Lévai Jánosné felidézte: ez már a 9. egyházi konferencia, amelyet 2013 óta közösen szervez Kecskeméten az alapítvány és az önkormányzat, egyedül a pandémia sújtotta 2020-as évben maradt el a rendezvény.
Kecskemét városa nevében Engert Jakabné alpolgármester köszöntötte a szép számú érdeklődőt, köztük a határon túlról érkezett vendégeket.
Az első előadást Az jut célba, akit csillagok vezetnek címmel Farkas István piarista (Lupus atya), a kecskeméti piarista iskola egykori nagyhatású igazgatója tartotta, aki Szent Erzsébetet állította könnyen követhető, lelkileg mély előadásának középpontjába. Előadásának mottójául ezt a mondatot választotta: ”Azért fontos megismerni a szenteket, mert ezáltal fölragyog előttünk az egyház isteni arca, és nem az egyház emberi arcán botránkozunk”.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára előadásában rámutatott: bár a progresszív liberális erők szeretnék azt elhitetni, hogy csak ők tesznek a nők jogaiért, valójában Jézus Krisztus tanítása és egész viselkedése 2000 év óta az anyák, a nők iránti tiszteletet, szeretetet és megbecsülést tanítja nekünk. Elég a szamariai asszony és a házasságtörő asszony történetére, vagy épp arra gondolnunk, hogy a keresztúton Jézus megszólítja a síró asszonyokat.
„Nincs olyan uralkodóház Európában, amely ennyi szentet adott volna” – emelte ki Soltész Miklós az Árpád-házról. „Komolyan vették Jézus Krisztus tanítását, és bárhol, bármilyen körülmények között is éltek, mindig az embereket tudták szolgálni” – fogalmazott.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Európai Uniót a II. világháború után három kereszténydemokrata politikus hívta életre, akik a kereszténységet fontos célként tűzték ki az európai népek közössége elé, azért, hogy a pusztító háborúk ne ismétlődhessenek meg. „Nem véletlen, hogy az Európai Unió zászlaja is, bár ezt szeretnék sokan elfelejteni vagy félreértelmezni, Szűz Mária 12 csillagát ábrázolja” – hangsúlyozta Soltész Miklós.
Az államtitkári előadás után Schubert Ave Mariáját hallhattuk Leskowszky Laura előadásában, majd Zsuffa Tünde író, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szóvivője tartotta meg a konferencia legnagyobb ovációval kísért előadását.
Zsuffa Tünde saját jónási történetéről vallott a Szent Erzsébetről szóló regénye megírása kapcsán. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezőjeként került kapcsolatba Szikora Róberttel, akit felkértek a kongresszus egyik „arcának”. A híres énekes felvetette neki, hogy nagy álma egy Szent Erzsébetről szóló musical megírása, a zenei anyag már több mint tíz éve a fiókjában van, és egy elkötelezett írót keres, aki szövegkönyvet írna a darabhoz.
Zsuffa Tünde megvallotta, hogy hónapokig ellenállt ennek a feladatnak, mert írói érdeklődése a hatalmi játszmák, a politika, a bűnügyek világára terjedt ki. Szikora Róbert azonban nem hagyta annyiban, valósággal zaklatta. Végül akkor vállalta el a feladatot, amikor az énekes elárulta: születésnapja reggelén szokása szerint Máriaremetén imádkozott a Szűzanyához, arra kérve őt, hozzon elé egy írót, aki megírja a musical szövegét; és éppen aznap találkoztak személyesen a NAK egyik felvezető rendezvényén a Vörösmarty téren.
Zsuffa Tünde lebilincselő előadásában bepillantást engedett az írói folyamatba, majd a musical színpadra állításába (ebben mások mellett Cseke Péterrel működött együtt) és a darab fiatalok körében elért sikereire az Erkel Színház színpadán. Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című regényt a konferencián meg is lehetett vásárolni.
A rövid szünet után dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tartott előadást a nők egyházban betöltött szerepéről. Bábel Balázs kiemelte, hogy Krisztus tanítása és életpéldája révén eltörölte az addig uralkodó patriarchális rendszert, melyben a nők sok szempontból alávetett szerepre voltak ítélve. Azzal, hogy elbeszélgetett a szamariai asszonnyal, nőkkel barátkozott (Mária és Márta) és megvédte a házasságtörő asszonyt, egyértelművé tette a nők férfiakkal való egyenjogúságát. Szűz Mária kiemelt szerepe is mutatja a nőiség egyházban betöltött fontos szerepét, de ezt támasztja alá a nagy női szentek egész sora, köztük Avilai Nagy Szent Teréz, Sienai Szent Katalin, Lisieux-i Kis Szent Teréz vagy a zsidó származású, katolikus apácává lett Edith Stein.
Ugyanakkor a női papság dogmatikai alapon ki van zárva – húzta alá Bábel Balázs, rámutatva, hogy a szentmiseáldozatban a pap Krisztust helyettesíti, tehát csak férfi lehet; ennek ellenpólusa a Krisztus jegyeseként, azaz nőként szimbolizált egyház (vagy ahogy a magyar nyelv szépen mondja: anyaszentegyház). A keresztségben mindazonáltal mindenki – nők és férfiak egyaránt – meg van híva az egyetemes papságra, hiszen a keresztségben részesülünk Krisztus papi, prófétai és pásztori tisztségében. A papság áldozathozatalt jelent, a prófétaság Isten nevében szólást, a pásztorság pedig a ránk bízottak egybetartását – ez utóbbi különösen erősen megjelenik a család anya általi összetartásában.
Az érseki előadás után dr. Békés József mutatta be Szent Piroska alakját, majd Görbe László piarista plébános beszélt Szent Margit példájáról. A konferencia közös imával és énekléssel zárult.
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának