Ellenállhatatlan győzelem a hatpontos meccsen
Az Újpest elleni, hétfői bajnoki összecsapáson senki nem unatkozhatott, hiszen tetszetős játékkal rukkoltak elő a csapatok. Az SG Kecskemét Futsal nagy energiával játszott mindvégig, emellé kiváló kapusteljesítmény párosult, így a végén megérdemelten győztek 5-0-ra.
Nagy kecskeméti lendülettel indult az összecsapás, és már az első percben több gólt is jegyezhettek volna a kék oroszlánok, ha nincs az újpesti kapus résen. A vendégek is megmutatták aztán, hogy nem feltartott kézzel jöttek a Messzi István sportcsarnokban, és Rigónak kellett bravúrt bemutatni lábbal. A hazai fölény végül góllá érett: Ristic szép cselek után, elemi erővel lőtt a kapuba az 5. minutumban, 1-0. Ígéretes helyről jöhetett a fővárosi gárda szabadrúgással, ám hatalmasat védett újfent az SG Kecskemét Futsal portása. A 8. percben formás támadást vezetett a hírös városi alakulat, a végén pedig Bencsik volt higgadt, 2-0. Lendületben maradt a Kecskemét, remekül járt a labda, az akciót pedig Öreglaki fejezte be, így nem sokkal a második hazai gólt követően már 3-0 állt a táblán. Sorjáztak a lehetőségek, kiváló iramú volt az összecsapás, a hálóőrök viszont parádéztak, így háromgólos differenciával jöhetett a félidő.
Fordulás után sem hagyott alább az iram, és rögtön tovább növelhette volna fórját a hazai gárda, ám a befejezés ezúttal nem volt pontos. Újpesti helyzetek is adódtak, a játékszer viszont az SG Kecskemét Futsalnál volt többet, az idő pedig nekik dolgozott. A 29. minutumban kontrából iramodott meg a hazai csapat, Ristic érkezett a jobb szélen a hosszúra, és vágta a labdát a kapuba, 4-0. Mindent megtett a szépítésért a lila-fehér együttes, ám Rigó eszén nem tudtak túljárni. Öt perccel a vége előtt kapusukat is mezőnyjátékosra cserélték, és büntetőhöz jutottak kezezés miatt, de Rigó most is extázisban védett. Szeghy kapufáig jutott, utána viszont megint büntetőt lőhettek a fővárosiak. Suscsák a bal alsót vette célba, de a kecskeméti hálóőrnek ezen a napon nem lehetett megzörgetni hálóját. Maradt csattanó a végére: Hadnagy fülelt le egy átadást, majd egyedül vezethette a kapusra, és higgadtan értékesítette a ziccert, kialakítva a végeredményt: 5-0.
Marko Gavrilovic sportigazgató: Ahogyan előzetesen is nyilatkoztam, ez egy nagyon fontos meccs volt számunkra. Ma igazi hősök voltak a játékosaim. Mindent beleadtak, és ez győzelmet ért, amivel elégedettek lehetünk mindnyájan. Csapatként működtünk, nagy energiákat tettünk ki a pályára. Van két napunk most a regenerációra, utána viszont folytatjuk a munkát, mert még fontos megmérettetések várnak ránk karácsonyig, amelyeken egytől egyig szeretnénk győzedelmeskedni.
SG Kecskemét Futsal – Újpest FC-220Volt 5-0 (3-0)
Férfi futsal NBI alapszakasz 14. forduló
2022.12.05., hétfő 19:00
Messzi István Sportcsarnok
https://futsalhungary.hu/meccs/1739267
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának