Kecskeméti TE: Szuhodovszki Soma hosszú távú szerződést írt alá
Új szerződést írt alá a Kecskeméti TE középpályása, Szuhodvszki Soma. A 22 esztendős, korábbi utánpótlás-válogatott játékos már az NB II-ben alapembere lett a csapatnak, és az élvonalban is meghatározó alakja az együttesnek.
Szuhodovszki Soma 2021 nyarán érkezett Kecskemétre, az NB II-ben 35 mérkőzésen 5 gólt és 2 gólpasszt jegyzett az ezüstérmes és feljutó gárdában. Az NB I-ben idén debütáló játékos alapembere maradt a csapatnak, a Puskás Akadémia ellen megszerezte első gólját, mely a hónap találata is lett a szurkolók szavazatai alapján, emellett két gólpassza is van már. Szuhodovszki Soma a Kisvárda ellen játszotta 50. tétmeccsét kecskeméti színekben, összesen 56-nál jár már, ezeken 7 gólt és 6 gólpasszt jegyez.
– Jól érzem magam a KTE-nél, igazából ez a legfontosabb. Ezalatt a másfél év alatt olyan szakmai munkát kaptam, illetve olyan fejlődési lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok. Ez döntő szerepet játszott abban, hogy továbbra is a Kecskemét mellett köteleztem el magam. Már most is vannak nagyon szép emlékeim, ilyen a Vasas elleni debütálás, vagy a Puskás Akadémia ellen szerzett gólom, de a Fradi legyőzését sem hagynám ki a sorból, hiszen ebben a szezonban mi tudtuk őket először megverni a bajnokságban. Őszintén megvallva, már nagyon várom a felkészülést, most is külön munkát végzek, hiányoznak a mindennapok. Még nagyobb melót szeretnék beletenni a közösbe, biztos vagyok benne, hogy ehhez a többiek is így állnak. Amennyiben mindenki a legjobbját nyújtja, akkor egyénileg és csapatszinten is hasonlóan jól sikerülhet a tavaszunk, mint az őszünk. Először bebiztosítva azt, hogy jövőre is NB I-es csapat legyünk, majd remélhetőleg akár merészebb célokért is küzdhetünk még – mondta Szuhodovszki Soma.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának