Megnyílt a KESI jégpályája
Megnyitotta kapuit a fedett jégpálya a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban hétfőn délután. A Nyíri úti jégcsarnokban el is kezdődtek a KESI jégkorongszakosztály edzései, a pályán több fejlesztés is megvalósult az elmúlt időszakban.
Tegnap délután már használatba is vették a KESI jégkorong szakosztályának fiataljai a fedett jégpályát a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. Nagy öröm volt mindannyiuknak, hogy megtarthatták idei első edzésüket.
– Szeptember óta vártuk, hogy megnyisson a jégpálya, de az energiaválság miatt sajnos erre nem volt lehetőség, nem volt forrás. A polgármester segítségével, a városvezetéssel együttműködve sikerült támogatási forrást elkülöníteni és megoldani, hogy a pálya újra működőképes legyen. Ennek köszönhetően a 100 taggal rendelkező szakosztályunk sportolói végre megkezdhették az edzést - mondta Ivkovicné Béres Tímea,a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A fiatalok így ismét saját pályán edzhetnek, készülhetnek a bajnokságokra. A jégcsarnok ötlete még 2019-ben, a Kecskeméti Sportiskola jégkorong szakosztályának sportfejlesztési pályázatában valósult meg.
– Kecskemét sportélete nagyon szépen fejlődik, a KESI pedig befogadott minket 10. szakosztályaként. Ezek a gyerekek meg is hálálták ezt, mert már háromszoros bajnokok vagyunk. Az U14-esek bajnokok lettek, az U16-os korosztály pedig kétszer egymás után megnyerte a bajnokságot - idézte fel Szabó István Pál, a KESI jégkorong szakosztályának vezetőedzője.
Az U8-astól az U18-as korosztályig beneveztek a bajnokságra, vagyis a legkisebbektől, a legnagyobbakig. Tavaly és tavalyelőtt is nagyon komoly korcsolyaoktatási programot tartottak, idén újra felveszik a kapcsolatot az iskolákkal. Jövő héttől már érkezhetnek is az iskolák, januártól pedig egy komoly programjuk indulna.
Az elmúlt időszakban a jégcsarnok több fejlesztésen is átesett, hogy minél jobb és színvonalasabb lehessen. Fritz Ágnes, a Kecskeméti Sportiskola szakmai igazgatója elmondta, hogy egy sportfejlesztési pályázat segítségével felújították a hűtőrendszert, átálltak egy zárt rendszerre. Puffertartályokat is beszereltek, amivel egy energiahatékonyságot próbálják megteremteni.
– Ez az üzemeltetés és a jégkorong szakosztály életében nagyon fontos lesz a hosszútávú működés szempontjából - fogalmazott Fritz Ágnes.
Beszerzésre került még egy új rolby készülék, amellyel a jeget tudják a legmegfelelőbb minőségben létrehozni a szakemberek, valamint egy új eredményjelző táblát is beszereltek. Ez feltétele annak, hogy versenyeket tudjanak rendezni, és kritériuma a magas színvonalú tornák megtartásának is. A 40X20 méteres mobil jégcsarnok tehát ismét készen áll, várja a sportolni vágyó jégkorisokat.
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának