Adventi ökumenikus kórushangverseny lesz kedd este a Barátok templomában
Adventi ökumenikus kórushangversenyt tartanak kedden (november 29-én) este 18.00 órától a Barátok templomában. A Kodály Zoltán születésének 140. évfordulója alkalmából tartandó koncerten számos kecskeméti egyház kórus, valamint a Kodály Zoltán Vegyeskar előadásában csendülnek fel acapella és orgonakíséretes darabok. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
"Másfél évvel ezelőtt beszéltünk Horváthné Erdélyi Zsuzsával, a Szent Miklós Kórus vezetőjével arról, hogy szép lenne egy egyházi kórustalálkozó. Szóba hoztuk a Nagytemplom kórusvezetőjének, Liptainé Szeverényi Mártának is, aki szintén támogatta az ötletet. Sajnos az újabb covid-hullám elmosta a terveket. Ebben az évben május végén újra előjött az ötlet, és arról beszéltünk, hogy a találkozót a Kodály-évfordulóhoz kapcsolhatnánk. Bárkányi Ernő templomigazgató is áldását adta az elhatározásunkra. Így jöhet létre a november 29-i ökumenikus kórustalálkozó" - idézte fel a koncert előzményeit Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika, a Kodály Zoltán Vegyeskar karnagya.
Megszólították a város különböző felekezeteinek egyházi kórusait, akik közül a fellépők örömmel tudták vállalni a szereplést. "Mi mint Kodály nevét viselő világi énekkar kerültünk a szereplők közé, olyanok, akiknek repertoárján egyházi művek is szerepelnek" - mondta Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika.
A keddi hangversenyen a következő kórusokat hallhatjuk:
Benedictus Kórus (karnagy: Liptainé Szeverényi Márta)
Evangélikus Egyházközség Glória Énekkara (karnagy: Oroszné Tornyai Lilla)
Kecskeméti Vég Mihály Énekkar (karnagy: Mikesi Tibor)
Kodály Zoltán Vegyeskar (karnagy: Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika)
Szent Miklós Kórus (karnagy: Horváthné Erdélyi Zsuzsanna)
Sztudita Szent Teodor Kórus (karnagy: Timkó Tamás)
A szervezők azt kérték a fellépő kórusoktól, hogy 3-4 egyházi mű szerepeljen a műsorukban, ebből egy mindenképpen Kodály-mű legyen. Az összkar az Adventi ének egyszólamú változata lesz, amelyhez Kodály Zoltán írt orgonakíséretet.
A műsorban elhangzanak acapella művek, de természetesen a templomból adódóan orgonakíséretes előadások is lesznek.
"Kodály Zoltán mélyen vallásos, katolikus zeneszerzőként írt egyházi, liturgikus műveket is. Ilyen a Magyar mise, ami a koncerten is elhangzik. Azon dolgozott, hogy a templomokban is csak értékes művek szólaljanak meg. 'A templomi zene színvonalának emelésével a vallási életet mélyítjük. A rossz templomi zene a vallásos életet is megmérgezi' – vallotta. Kodály szívesen fordult a protestáns hagyományokhoz, gondoljunk csak a Kecskeméti Vég Mihály zsoltárfordítását felhasználó Psalmus Hungaricusra vagy a genfi zsoltárokra. De más vallások zenéjéből is merített, egy szép héber dallamot dolgozott például fel Naphimnusz című kórusművében" - mondta Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika.
HIRDETES_CIKK_KOZEPERE_BESZURVA
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának