Vonósnégyes koncert a zsidó hitközség új programsorozatának nyitányán
Tegnap (kedd) este a Kollár vonósnégyes koncertjével vette kezdetét a Kecskeméti Zsidó Hitközség új rendezvénysorozata. A programokra nemcsak a hitközségtagjait várják, hanem a város minden érdeklődő lakóját. Prof. Dr. Róna Tamás főrabbi elmondta, terveik szerint havonta jelentkeznek majd egy-egy rendezvénnyel.
Mendelssohn, Haydn és Debussy műveket is hallhattak tegnap este az érdeklődők a Kecskeméti Zsidó Hitközség rendezvényén. A Kollár vonósnégyes koncertjét a pár éve felújított Nagykőrösi utcai nagy imateremben tartották meg nagy sikerrel. Prof. Dr. Róna Tamás főrabbi elmondta, ez volt az első része a Kecskeméti Zsidó Hitközség új rendezvénysorozatának, ami havonta jelentkezik majd programmal.
Céljuk, hogy a koronavírus után barátaiknak, kollégáiknak, ismerőseiknek és természetesen a város lakóinak különleges kulturális programokkal kedveskedjenek. A változatos rendezvényeken bemutatják a zsidóság történetét, hagyományait, kultúráját. Prof. Dr. Róna Tamás emlékeztetett, hogy pár évvel ezelőtt már szerveztek egy utcabált klezmer együttessel, sóletkóstolással, zsinagógabemutatóval a Nagykőrösi utcán, ami Judafest névre hallgatott. Az új programokkal ezt szeretnék visszahozni. A főrabbi elárulta, hogy a következő rendezvényt december 18-án, hanuka első estéjén tartják meg, akkor Janklovics Péter stand up humorista lesz a vendég. Jövő év elejétöl pedig különböző országokban élő zsidó barátaikat hívják meg, akik vezetésével az ottani, hagyományos zsidóételeket lehet majd elkészíteni közösen a most elkészült ipari kóserkonyhában.
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának