Daruval érkezett a Mikulás a kórházba
Daruval emelkedett fel a Mikulás a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekosztályának második emeletére. A Mercedes-Benz-gyár VASAS Szakszervezetének Mikulása csokoládét hozott a kicsiknek, illetve átadta a Mercedes-Benz ajándékát is, egymillió forintot a gyermekosztálynak.
Egy daru parkolt le ma délután a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház egyik épülete előtt. A Csecsemő- és Gyermekosztály erkélyén már nagyon várták a vendéget. Nem más, mint a Télapó látogatott el a legkisebbekhez, hogy átadja ajándékait.
A Mercedes-Benz gyár VASAS Szakszervezetének Mikulása 20-25 gyermeknek tette szebbé a napját, ugyanis a nagyszakállú puttonya csokoládét rejtett.
Szlávik István, a Mercedes-Benz gyár VASAS Szakszervezeti Szövetség vezetője elmondta, a felnőttekre is gondoltak, nem csak a gyerekekre.
– Egy tagunk kezdeményezte, hogy ajánljunk fel a kórháznak egy mikulást, hogy megörvendeztessük a beteg gyermekeket. Ha már hó nincs, és szánon nem tudott jönni, akkor emelőkosárral érkezett hozzájuk - mondta Szlávik István
A Télapó átadta a Csecsemő- és Gyermekosztálynak a Mercedes-Benz vezetőségének ajándékát is, egymillió forintot.
– Ez fantasztikus, nagyon szépen köszönjük - hatódott meg Pap-Szekeres Anita, a kórház ápolási igazgatója. Elmondta, cserére szoruló orvosi eszközeik pótlására fogják felhasználni az adományt.
A VASAS Szakszervezet nem először lepte meg ilyen formában a gyermekeket. Tavaly is a gyermekosztály kis betegeit ajándékozták meg Mikulás napja alkalmából. A pandémia miatt azonban nem mehettek be az épületbe. Ekkor jött az ötlet, hogy emelőkosárral emelkednek fel a gyermekekhez. Ennek pedig akkora sikere volt, hogy idén is így látogatta meg a fiatalokat a Télapó.
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának