Kecskeméti díjazott a Vállalkozók Napján
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége huszonharmadik alkalommal rendezte meg a magyar üzleti élet egyik legrangosabb fórumát, a Vállalkozók Napját. Az esemény a vállalkozói szektor jelentőségét mutatja hazánk gazdasági életében. A rendezvényen az együttműködés fontosságára hívták fel a figyelmet. Idén is díjazták a kiemelkedő teljesítményeket elérő vállalkozókat, köztük a kecskeméti székhelyű Rose Ruhaipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Vállalkozók Napja ünnepséget pénteken Budapesten, a Müpában. Az eseményen Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnöke a szervezet jövőjéről beszélt. Az elmúlt tizenöt évben soha nem volt ennyire nehéz iránymutatást adni a jövőre – fogalmazott a XXIII. Vállalkozók Napja rendezvényen Eppel János. Az elnök felszólalásában felidézte: a Covid időszaka után, a háború kitörésével a helyzet gyökeresen megváltozott, a negatív folyamatok pedig mára alapvetően határozzák meg az európai gazdaságok működését is.
Az elnök a jövőre 35. jubileumát ünneplő VOSZ-ról elmondta: a szervezet 20-25 éve következetesen építkezik, olyan értékeket létrehozva, amelyek megalapozzák küldetésük, a magyar vállalkozások segítésének teljesítését. Eppel János úgy látja: „A bölcs tanács most az, hogy nehéz körülmények között együtt kell működnünk.
Az eseményen a kormány képviseletében felszólalt Varga Mihály pénzügyminiszter. Kiemelte: az elmúlt bő évtizedben a magyar gazdaság két olyan válságot is, mint a 2008-2009-es krízis és a Covid-világjárvány, megerősödve vészelte át, ennek kulcsát pedig egy olyan gazdaságpolitika adta, amelynek alapja az, hogy megnézzük, milyen tartalékokkal rendelkezünk.
Szerinte – bár egyelőre nem látszik a szomszédban folyó fegyveres konfliktus vége, és a háború miatt meghozott szankciók komoly versenyképességi hátrányba sodorták Európát – remény van arra, hogy ebből a válságból is megerősödve jöhet ki a magyar gazdaság. Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt a stabilitás, a vállalkozásbarát gazdaságpolitika fontosságáról is.
A miniszter elmondta: 4,7 millió embernek van munkája, a munkanélküliségi ráta a legjobb öt között van az Európai Unióban, most a munkahelyek megtartására kell koncentrálni, ebben a kormányzat együttműködik a VOSZ-szal, a Kamarával, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ-szal.
A második pont a versenyképes adórendszer, amely Varga Mihály szerint kihívás előtt áll a globális adóminimum terve miatt. A stabilitást erősítő harmadik pontként az üzleti környezetet nevezte meg, kiemelve, hogy a befektetők bizalma töretlen Magyarország iránt. Negyedikként a politikai stabilitást említette, ötödikként pedig azt, hogy elindult a gazdaságban – a vállalkozások, a lakosság szintjén, de az államháztartásban is – a mérlegalkalmazkodás, ennek jele az, hogy már nem növekszik tovább a hiány.
A Vállalkozók Napja rendezvényen idén is díjazták a kiemelkedő teljesítményeket elérő vállalkozókat. Az Év Vállalkozója Díjat 22-en vehették át. Bács-Kiskun megyéből Bogdánovics Dóra Beatrix, a Rose Ruhaipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója kapott kitüntetést.
A Magyar Gazdaságért Díjat négyen vehették át, hárman részesültek a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjban.
Kecskemét percről percre
-
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
13:431000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt -
12-08
11:15Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete -
12-08
09:43Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet! -
12-07
20:45Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija -
12-07
17:36Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma -
12-07
17:26Hírek 1 percben! -
12-07
15:36Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak! -
12-07
14:10Nagy sikere volt az Európai mozi éjszakának